Szakember: Magyar Péter nagyapjának Legfelsőbb Bíróságba kinevezéséről még Kádár János és Apró Antal döntött
Az agresszív viszonyulás az államszervezethez összefügg Magyar Péter megjelenésével, mondta el az alkotmányjogász.
Új első fokú eljárást rendelet el a Partiscum egyoldalú szerződésmódosításai ügyében a Legfelsőbb Bíróság. A most hatályon kívül helyezett másodfokú jogerős ítélet korábban kimondta: tisztességtelenek a Partiscum egyoldalú szerződésmódosításai, és azok három évre visszamenőleg minden szerződő fél vonatkozásában érvénytelenek.
Javarészt hatályon kívül helyezte a másodfokú jogerős döntését, valamint új elsőfokú eljárást rendelt el a Legfelsőbb Bíróság a Partiscum XI. Takarékszövetkezet egyoldalú szerződésmódosításainak ügyében. Ha helyben hagyta volna az LB a másodfokú döntést, perek százai indulhattak volna a pénzintézetek ellen. Az LB szóbeli indoklásában kifejtette: figyelembe kell venni, hogy külső objektív, a felek által nem befolyásolt-e az egyoldalú szerződésmódosításra okot adó körülmény, azt figyelembe vették-e a felek a szerződéskötéskor, illetve, hogy a professzionális gazdasági szereplő ésszerű módon előre láthatta-e azt.
A Partiscum védelme korábban és most is arra hivatkozott, hogy a kedvezőtlen pénzpiaci változásokat egyszerűen képtelenség előre beépíteni az árba, ezért az európai és a magyar jogszabályok is lehetőséget adnak az egyoldalú szerződésmódosításokra. A határozathirdetés után az alperes Partiscum azért üdvözölte a döntést, mert az lehetőséget ad egyoldalú szerződésmódosításaik jogszerűségének bizonyítására.
A Szegedi Ítélőtábla fél évvel ezelőtti jogerős ítéletében három évre visszamenőleg minden szerződő fél vonatkozásában kimondta, hogy a Partiscum összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen, ezért érvénytelen. Ezt az ítéletet támadta meg felülvizsgálati kérelemben a Partiscum.